Mantra Porno - Kérek Lakást

Kategória: Ajánlók, előzetesek

Harmadik nagylemezével jelentkezik a Mantra Porno zenekar. Az új anyag címe – Kérek Lakást – sokat elárul a korongra került 8 dal és 3 remix hangulatáról: egy generáció lusta, szexis, naiv, ugyanakkor mégis bájos szárnypróbálgatásait követhetjük nyomon. A Mantra Porno legutóbb 2006 végén adott ki lemezt (Fine Light Days/Beta Message címen), melyen a rádiókban még ma is játszott Green Legion illetve a VIVA slágerlistára is kerülő Disco Galaxy című dalok szerepeltek. Idén az MR2 Petőfi Rádió legendás 8-as stúdiójába kaptak lehetőséget, ahol az Akusztik című műsorban már a mostani, Kérek Lakást lemezről is játszottak dalokat. A korong egy jelentős hazai és nemzetközi bázissal bíró kiadó, a MamaZone (Turbo, Nemjuci, Frenk, Jurij, Takáts Eszter, stb.) gondozásában jelenik meg 2010 decemberében.

Kérek Lakást - 2010

A Kérek Lakást lemez anyaga sok újdonságot tartogat: a korongon – az eddig megszokottakkal ellentétben – magyar nyelvű dalok is szerepelnek. Az elmúlt években a csapat más-más énekesnőkkel dolgozott együtt, ezért az énekhangok változatossága is szembetűnő. A koncertre járó közönség szerencséjére, az elektronikus hatások és a pörgős számok megmaradtak az új albumon is, amely ezúttal a Mantra Porno által megálmodott „álnaiv pop” hangzásvilágot valósítja meg. Ezzel együtt azonban a már megszokott eklektikus zenei fúzió sem marad el a bandától. A Mantra Porno híresen egyedi módon ötvözi a modern zenei technikákat a hagyományos rockzenei elemekkel, de bátran kacsintgat más zenei stílusok felé, mint az acid-jazz, pop, disco, raggea. A stílusosan különböző lakásokban rögzített felvételek kiválóan szólalnak meg annak ellenére, hogy a zenekar mindig is ragaszkodott a szobapróbák alkalmával begyakorolt és konyhastúdióban felvett dalokhoz. Az új anyaghoz új klip is készül, mely a címadó Kérek Lakást dalt önti képekbe. Az új album már ünnepek előtt megvásárolható a Wave, Deep, Mammut Music Store, Media Markt és Szaturn üzletekben, valamint országszerte az Alexandra Könyváruházakban. Interneten a dalok.hu és a korlatlanzene.hu oldalakról pedig már most letölthető.


A zenekar korábbi anyagai természetesen továbbra is elérhetőek az alábbi linkeken:

http://www.mantraporno.hu

http://mantraporno.hotband.hu

http://www.facebook.com/mantrap0rn0 - Lájk

http://myspace.com/mantraporno

http://www.soundcloud.com/mantraporno


KÉREK LAKÁST: 1. Kérek lakást, 2. Isten Férfi, 3. Valami, 4. Pussycat, 5. Xsual Fantasy, 6. Űrpásztorlány, 7. Kétely, 8. Valami Kettő, 9. Xsual Fantasy (I’mmix), 10. Disco Galaxy (penthouse mix), 11. Pussycat (bedroom mix)


A Mantra Porno 2001-ben alakult és még az év végén Judie Jay művésznő közreműködésével megjelent az EstFM klasszikusok vol1. válogatás albumon az E101 című dal. 2003 tavaszán Ganja Police című első albumuk látott napvilágot, melyről négy videoklipet a hazai zene tv is játszott. Új énekesnővel kiegészülve a Disco Galaxy című virtuális EP-t követően 2006-ban a zenekar második, Fine Light Days/Beta Message című albuma is megjelent, melynek kapcsán a Disco Galaxy című slágerhez készült animációs klipp a VIVA Club Chart-on a hetedik helyig jutott. A zenekar több hazai város egyetemi, klub és fesztivál fellépései mellett néhányszor már külföldön is szerepelt. Az MR2 Petőfi Rádió rendszeresen játssza a Green Legion és Disco Galaxy című slágereit. Koncertjeik műsora az egyedi hangzásvilág mellett vizuális műsorral is kiegészül. 2009-ben a Mantra Porno látogatást tett Európa Kulturális Fővárosában, Linzben is, ahol az egész éves eseménysorozatot a zenekar itthon is sikert aratott Disco Galaxy című animációs klipje vezette fel. 2010 augusztusában játszotta az MR2 Petőfi Rádió akusztikus műsorukat, mely a rádió 8-as stúdiójában készült élő felvétel elektronika nélkül, több, a zenekar harmadik hamarosan megjelenő Kérek Lakást című anyagán található dallal. Az új album többségében már magyar nyelvű szerzeményeket tartalmaz.


Mantra Porno zenekar:

Kassai Eszter – ének

Kiss Tamás – billentyűk

Martinkó Tamás – gitár

Szekeres József – basszusgitár

Zolnai Márton – dob, dobsampler


További info:

Zolnai Márton (zenekar) 20.3953571, criminal@freemail.hu

Baltavári Bea (sajtó) bea.baltavari@gmail.com

2010-12-09