Európa fiataljai Sopronban! A VOLT Fesztivál lesz a hivatalos EU-záróbuli
Kategória: Ajánlók, előzetesek
Sziget Kulturális SzervezőirodaJúnius 28-tól öt napra Európa színeibe öltözik Sopron, a VOLT Fesztivál ad otthont ugyanis az Európai Unió Tanácsának Magyar Elnöksége hivatalos záróbulijának. A nagyszabású és tartalmas programra az EU 27 tagállamából érkeznek fesztiválozók és művészek, ahol Európa Kemping és Európa Konyha is várja a résztvevőket. A VOLT első napján European Gipsy Rocks! címmel számos ország neves előadói lépnek fel, többek között Emir Kusturica és az Asian Dub Foundation.
A VOLT Fesztivál sokszínű kínálatában a nemzetközi sztárok - így a My Chemical Romance, a Thirty Seconds to Mars, a Sum 41, Moby, a Pendulum, a Primus vagy Paul Kalkbrenner - koncertjei mellett a legizgalmasabb helyszínnek az Európa Kemping ígérkezik. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és a szervezők közös meghívására huszonhét uniós tagállamból közel ezer zenélni tudó fiatal költözik ide öt napra. A magyar kormány által is támogatott VOLT-on felépülő Európa Kempingben – önálló színpadon – naponta többször mutatkoznak majd be a nemzetközi csapatból verbuválódott, javarészt alkalmi zenekarok, a fesztivál végére pedig egy közös, monstre koncerttel készül a teljes csapat. A VOLT-ra érkező vendégeket magyar házigazdák, a meghívottak nyelvét jól beszélő egyetemisták és soproni diákok kalauzolják öt napon át, bemutatva - többek mellett - a VOLT Fesztivál határában egykor húzódó Vasfüggöny és a Páneurópai Piknik helyét is – tudtuk meg Fülöp Zoltántól és Lobenwein Norberttől, a VOLT főszervezőitől.
“Az ország egyik legjelentősebb fesztiválja kiváló terep arra, hogy a fiatalok betekintést nyerjenek a magyar elnökség fél éves munkájának eredményeibe. A magyar kormány támogatásával a VOLT Fesztivál szervezői és a KIM által közösen életre hívott Európa Kemping pedig a maga nemében páratlan kezdeményezés. Nem emlékszem arra, hogy bárhol Európában lett volna már példa rá, hogy az Unió valamennyi tagállamának fiataljai hivatalos formában egy helyen, egy fesztivál keretében találkozzanak, ismerkedjenek, beszélgessenek. Ha jó házigazdák leszünk, ez az élmény garantáltan hírét viszi a magyar vendégszeretetnek.” – mondta el Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes.
A magyar elnökség kiemelt témájához, a roma stratégiához kapcsolódóan június 29-én a European Gipsy Rocks! elnevezésű program keretében a roma kultúrát reprezentáló, több uniós tagállamból érkező produkcióval találkozhat a közönség. Jelen lesz a világhírű filmrendező és zenekara, az Emir Kusturica & the No Smoking Orkestra, az Asian Dub Foundation, a román Mahala Rai Banda, a francia Lo’Jo, az osztrák-cseh-magyar szuperprodukció a !DelaDap, az olasz Figli di madre Ignota, a Gipsy.cz, Riva Starr pedig erre az alkalomra egy speciális DJ-szettel készül. A hazai színeket többek között a Parno Graszt, az Analog Cuvée, a Szilvásy Gipsy Folk Band, a Romano Drom és a Váradi Roma Café képviseli. A VOLT borfesztivál-színpadán ezen a napon a roma táncházé és jazz produkcióké lesz a főszerep, és még a gyermekprogramok között is szerepel mesejáték roma népzenei elemekkel. “Soproniként a kezdetek óta állandó vendég vagyok a VOLT Fesztiválon. Úgy gondoltam, ez egy rendkívül ideális helyszín ahhoz, hogy mind a magyar, mind az európai fiataloknak bemutassuk a sokszínű roma kultúra néhány szeletét.” – mondta el Járóka Lívia, a program ötletgazdája, akinek nevéhez fűződik a nemrég elfogadott uniós romastratégia kidolgozása is.
A VOLT Fesztivál központjában felépülő találkahely az Európa Konyha, amely számos szolgáltatással áll a VOLT vendégeinek rendelkezésére. A hely elsődleges funkciója, hogy az Európai Unió egyes tagállamainak gasztronómiáját mutassa be. Az étlapon naponta változó menüsort találnak a fesztiválozók, így arra is lehetőségük nyílik, hogy az egyes fogásokat más-más EU-konyhából válasszák ki. A nemzetközi kínálathoz természetesen markáns hazai választék is kapcsolódik: a Magyar Konyha a legjellegzetesebb honi ízeket kínálja majd.
A VOLT Fesztivál szervezői a hazai és külföldi vendégeket számos programmal és eseménnyel várják Sopronba. “VOLT Hungarikum Top 10” címmel kiállítást is szerveznek, amelyhez a közönség segítségét kérik. Internetes szavazás során derül majd ki, melyek azok a tájak, könyvek, ételek, italok és tárgyak, amelyeket a magyar fiatalok hungarikumnak tartanak. Az általános hungarikumok közül minden bizonnyal mindenki tud említeni néhányat, a 18–35 év közötti fiatalok szívéhez azonban vélhetően más is közel áll, így a szervezők várakozása szerint egy meglehetősen egyedi toplista születhet majd. A javaslatokat május 1-ig a www.volt.hu/hungarikum oldalon várják.
Kedvezményes jegyek április 30-ig vásárolhatók országszerte.