Hoppá! – Budapest Bár ősbemutató az A38 Hajón

Kategória: Ajánlók, előzetesek

Az utóbbi évek egyik legeredetibb és legüdítőbb produkciója, a Budapest Bár sorban immár a negyedik lemezével örvendezteti meg hallgatóit. A merítés ezúttal igazán széles: Jávor Pál, Kabos Gyula, Harangozó Teri, a Hungária, a Beatles, a Doors, valamint többek között az Európa Kiadó ismert dalai jelennek meg. A Hoppá! című új hanghordozó ősbemutatója május 2-án lesz az A38 Hajón, de addig is egy kis ízelítő itt: http://www.budapestbar.hu/olvas/hoppa-dalok-3-a-felvetellel-egyutt-1


A legutóbbi, Zene című instrumentális lemez után a Budapest Bár május közepén jelenteti meg legújabb, immáron negyedik nagylemezét, Hoppá! címmel, amit ezúttal újra a produkcióból már jól ismert énekesekkel közösen készítettek el. Az album ötlete tavaly novemberben, egy nagyszerű hangulatú koncert alatt született meg, amikor is a sokszínű, mindenféle kultúrát, zenei stílust képviselő társaság úgy döntött, hogy kihasználja a remek cigányzenekar tudását, és zenei hagyományait. A cél az volt, hogy olyan kedvenc dalokat elevenítsenek fel, fogalmazzanak át a lemezen, amelyek vagy valamelyik nép cigánykultúrájához kötődnek, vagy éppen bennük rejlik a lehetőség, hogy egy cigányzenekar átfogalmazza saját ízlése szerint. Humor, kreativitás, pimaszság és könnyedség jellemzi ezt a lemezt is – és mindenekelőtt a zene és a dalok szeretete.


A zenekar és az énekesek úgy döntöttek, hogy már a lemez megjelenése előtt bemutatják az új dalokat a nagyközönségnek, így május 2-án egy lemezbemutató előzetest tartanak az A38 hajón, ahol először hangzik el az összes lemezre került dal, és persze néhányat hallhat a közönség a régi kedvencek közül is. Ezzel a programmal irányt vált a Budapest Bár, így izgalommal várják, mit szól a közönség az új dalokhoz. Az eddigi „tesztek” alapján feltehetően a buli nagyobb sebességre kapcsol majd a koncerteken. A koncertre a jegyek elővételben 3500 forintért kaphatók a Hajó jegypénztárában, illetve a www.a38.hu oldalon.


A Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert (hegedű), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (tangóharmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő), Kisvári Ferenc (dob), Ének: Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár–Klemencz László, Lovasi András, Németh Juci, Rutkai Bori, Szűcs Krisztián

2011-05-01