Varga Győző életében nagy a hajtás

Kategória: Ajánlók, előzetesek

Az Irigy Hónaljmirigy teljes gőzzel készül a decemberi nagykoncertre 

Az Irigy Hónaljmirigy zenekar idén ünnepli 25. születésnapját - ebből az alkalomból a rajongókat egy különleges fellépéssel ajándékozzák meg. Varga Győzőnek, az együttes oszlopos tagjának a felkészülési időszakban kevés ideje marad a családjára, mert teljes erőbedobással a munkára koncentrál. Az előadó a csütörtöki Sláger Híradóban többek között a koncert előkészületeiről is mesél.

 

Idén immár negyed évszázada, hogy a rekeszizmainkat próbára teszi a nagy nevettető, az Irigy Hónaljmirigy együttes. 25 éve egy emlékezetes szilveszteri bulival kezdődött minden - azóta sok előadót figuráztak már ki a mirigyek. Születésnapja alkalmából a zenekar nagyszabású showműsorra készül – december 18-án a legsikeresebb paródiák is felcsendülnek majd. „Jelenleg minden erőnket a nagykoncert előkészületeire összpontosítjuk. A szervezés közel másfél éve tart már, hiszen törekszünk arra, hogy minden dalhoz újdonsággal szolgáljunk: többek között a jelmezeket, a látványvilágot, a fénytechnikát és a koreográfiát is alaposan meg kell tervezni” – mondta el Győző, akinek a rengeteg munka mellett mostanában kevés ideje jut a családjára.

 

„Folyamatosan dolgozom, így sajnos az őszi szünetben nem tudtunk kikapcsolódni. A feleségem és a fiam szerencsére megértőek, és sokszor elkísérnek a próbákra is, hogy minél több időt együtt tölthessünk. Azzal vigasztalom őket, hogy januárban majd elutazunk pihenni, de azért addig is egy-egy mozi vagy vacsora belefér az mindennapokba” – avatott be családi titkaiba az előadó, aki fontosnak tartja azt is, hogy a sportolás is része legyen az életének. „Fiatal koromban kenuztam, magyar bajnoki címet is nyertem. Nyaranta hobbiból wakeboardozom, amihez a fiam, Bence is kedvet kapott. Az idei magyar bajnokságon hatodik helyezett lett, de a szezon végeztével is folytatja a szárazföldi edzéseket. Én inkább kondizni szoktam, vagy a kutyusunkat, Bizsut viszem el a Margitszigetre, ahol együtt futunk” – mesélte Győző.

2015-11-08